1819-ben született, Szepesolasziban járt elemi iskolába, de apja korai halála miatt továbbtanulását csak a rokonok segítségével tudta folytatni. Gimnáziumi tanulmányait Kassán folytatta 1831 és 1939 között, majd rövid filozófiai és jogi tanulmányok után 1841-ben ösztöndíjjal a Selmeci Akadémiára került, ahol 1844-ben fejezte be tanulmányait. Végzett mérnökként 1844-től a besztercebányai bányáknál dolgozott kamarai alkalmazottként. Az 1848-49-es szabadságharc idején tagja lett egy félreguláris önkéntes csapatnak, és fegyveres csatákban is részt vett. A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosott. 1849–50-ben a pohorellai vasgyár kohómérnöke, majd 1850-től 1852-ig a máriavölgyi kohó vezetője volt. 1852-től négy évig gróf Nádasdy Tamás betléri vasgyárának igazgatója volt, s ezalatt a hanyatló gyárat felvirágoztatta. 1856-ban a pár évvel korábban létrejött Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület  főfelügyelője lett (az egyesület a Murányi Unió és a Rimai Coalitio nevű kohászati vállalkozáscsoportok fúziójaként jött létre 1852-ben). A társaság Volny megválasztásakor bővítette a főfelügyelő jogkörét: a választmány előzetes beleegyezése nélkül gyárépületeket építhetett, erőműveket létesíthetett, gépeket szerezhetett be, fejleszthette a társaság szénvagyonát. Volny tevékenysége nyomán a társaság tevékenysége felvirágzott. Megindult a vasművek fejlesztése, a nyersvasgyártás fokozása, számos területen korszerűsítéseket hajtott végre. Sokat utazott, útjai során tanulmányozta a fejlettebb kohászattal rendelkező országok gyárait és az ott alkalmazott technológiákat. 1861 és 1863 között az ő irányításával Nádasdon új hengerlő gyárat építettek, amely az 1864-es próbaüzemet követően 1865 tavaszától működött üzemszerűen (nyolc keverőkemencével, három hengersorral, négy forrasztó és két lemezfrissítő kemencével). A gyár Európa egyik legkorszerűbb üzemének számított. Felszámolta az egyesület tulajdonában lévő, de gazdaságtalanul termelő rásztocsnói és császárpataki frisstüzeket, a hlinaneci hámort. Az RVE az 1853–54-es és az 1866–67-es üzleti év között a hengereltáru-termelését megötszörözte, az évi tiszta nyeresége pedig közel kétszeresére nőtt. Fontos feladatának tekintette a vállalkozáscsoport kereskedelmi tevékenységének fellendítését is, beutazta a Balkánt, és ennek nyomán sikerült betörni a bukaresti piacra, ahol az angol termékek versenytársává vált az ózdi gyár. Sikereire az egyesület vezetői féltékenyek lettek, megromlott a viszony köztük, és Volny 1871-ben felmondott.

Andrássy Manó gróf kezdeményezésére 1868-ban alakult meg a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat, amely a térség néhány vasgyártó érdekeltségét fogta össze. Salgótarjánban azonban hamarosan veszteségessé vált a termelés, komoly gondokkal küzdöttek, és ilyen körülmények között Volny Józsefet kérték fel a vezérigazgatói teendők ellátására. A vállalat működőképességét hamar helyreállította, majd rövid időn belül gazdaságossá is tette.

1874-ben nyugállományba vonult, de tanácsadóként ezt követően is számot tartottak szakértelmére. 1878. szeptember 14-én hunyt el birtokán, a Gömör megyei Osgyánban.

 

Forrás:

• Jenei Károly: Az alapítás és üzembe helyezés. In Az Ózdi Kohászati Üzemek története./Berend T. Iván ,Ózd: Ózdi Kohászati Üzemek. 1980. 52–87.
  
• Bárczy Zoltán: Volny József (1819-1878)/Budapest: OMBKE. 1972. 77–78.