Klubvezetők: Csomós Mária – könyvtáros és Turcsányi Katalin (klubtag)
Telefonszám: 06-48/472765
Taglétszám: 25 fő
Foglalkozás: minden hónap első szerda 14.30 óra
Helye: Ózdi Városi Könyvtár
A „Fagyöngy” Könyvbarátok Klubja 2014. decemberében alakult az Ózdi Városi Könyvtárban, olyan tagok kezdeményezésére és részvételével, akik lakóhelyük közelében, a Falu térségében szerettek volna könyvtári közösséget létrehozni. A létszám folyamatosan bővült az eltelt években, s nem csak a környékről, de a városon kívülről is szívesen járnak a tagok havi rendszerességgel megtartott klubfoglalkozásokra. Találkozóikon megemlékeznek jeles ünnepekről, kialakulásuk történetéről, a hozzájuk kapcsolódó hazai és nemzetközi szokásokról. Számba veszik a kevésbé ismert, inkább érdekes, mint fontos ünnepeket is. A születés- és névnapokról sem feledkeznek meg, s élőszóban is felköszöntik egymást. Húsvét, valamint a Karácsony előtt eljön a kézműveskedés ideje, mikor apróbb dísztárgyak készülnek. A tagok mindig nagy érdeklődéssel várják az évente megrendezésre kerülő kirándulást, melyeken régiónk műemlékeivel és természeti kincseivel ismerkedhetnek meg. S természetesen rendszeres látogatói a könyvtár különböző rendezvényeinek, melyek a kulturális programok széles skáláján mozognak. Ha valaki ezek után kedvet kapott hozzá, a „Fagyöngy” Könyvbarátok Klubja szívesen vár minden kedves érdeklődőt tagjai közé.