Altorjai István
(Pécs, 1943. aug. 16. – Pécs, 1982. febr. 3.)1963-67-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, melyet Ózd város ösztöndíjával végzett el. Mesterei: Fónyi Gyula, Kmetty János, Domanovszky Endre, Barcsay Jenő voltak. Tanulmányi végeztével Ózdon telepedett le, általános iskolai rajztanárként működött. Később visszaköltözött szülővárosába, melynek művészeti gimnáziumában tanított, majd szabadfoglalkozású lett. Egyszerűségre törekvő, realista igényű festészete leginkább környezetéhez kötődött: behatóan foglalkoztatta a dolgozó, értéket teremtő ember, nevezetesen a kohászok és bányászok élete és munkája. Figurális kompozíció mellett figyelmet érdemelnek visszafogott színvilágú csendéletei és tájképei.Egyéni kiállítása Ózdon, a Béke-telepi Művelődési Házban (ma Városi Művelődési Központ) volt, 1969-ben. Könyvtárunkban az ózdi gyárat sajátos ábrázolásmóddal bemutató képe látható.

Fábián Zója
(Ungvár, 1949. Ózd, 2004.)Munkácson élt és tanult, majd visszakerült szülőhelyére, Ungvárra. 1974 óta élt Magyarországon, ebben az évben házasodott össze Fábián Andrással. Férje készítette alkotásaihoz az alapot, a gipszformákat, melyekből aztán a sajátos stílusjegyeket viselő “Zója-babák” születtek. A 80-as években sokat próbálkozott, kereste az újat, sokfélét készített, főleg női figurákat. A legegyszerűbb eszközökkel a legemberibb alakokat igyekezett megformázni. Fontosnak tartotta, hogy szép arcokat készítsen. Egyéni rendelésre is dolgozott, de számtalan üzletnek, galériának is szállított.A 80-as évek közepén Debrecenben egy termékbemutatón kapta az első díját. Alkotásait a hollandiai Rotterdamban is bemutatták, s ott volt Tel-Avivban is a három borsodi alkotó között.A világkiállítás kapcsán pár darabját zsűrizték, és kiállították a Kongresszusi Palotában. Az ózdi közönség 1992-ben láthatta tárlatát. Egyik kedvenc időtöltése az olvasás volt, rendszeresen látogatta a könyvtárat, személyes barátság fűzte a könyvtárosokhoz.  Utolsó alkotásai közül való az a plakett, amit az ózdi könyvtárkultúra 120 éves évfordulójára készített a könyvtárosoknak .

Dr. Faggyas István
(Kelemér, 1912. július 15. -2007)Grafikus, költő, vagy néprajzkutató? Ő magát egyszerűen szerencsés és boldog embernek mondja.Iskoláit szülőfalujában kezdte, majd a miskolci Főreál Gimnáziumban folytatta. Jogot tanult Miskolcon és Pécsett, ám jogi pályára sohasem lépett. A helytörténet és a néprajz iránti vonzalma a 60-as években kezdődött. Ekkor jelentek meg első írásai, s ekkor kezdte gyűjteni egy letűnt kor és élet tárgyi emlékeit. Nyugdíjas korában ez a szenvedélye felerősödött. Szellemi gyűjtéseit előbb honismereti pályázatok formájában készítette, később tanulmányok és önálló kötetei jelentek meg. A gimnáziumban nagy hatással volt rá Veszprémy Jenő festőművész, az ő irányításával kezdett rajzolással s festészettel foglalkozni. Ma is ez a tevékenység tölti ki idejének nagy részét. Az összes könyvét maga illusztrálta, megfestette a régi falut szimbolizáló öreg arcokat, a gömöri családok színes címereit, de legszívesebben mégis kedvenc állatát a lovat, valamint a ló és lovas kapcsolatát rajzolja. A néprajzi gyűjtőmunka a festészet és rajzolás mellett verseket is ír, és olykor zenéléssel is foglalkozik. Alkotásaiból számos kiállítás nyílt.1992-ben Pro Gömör-díjat kapott, s ugyanebben az évben lett Ózd város díszpolgára. Múzeumpártoló tevékenységét Pro Museo-díjjal jutalmazták.Állandó kiállítása van az ózdi Városi Múzeumban, nyomtatásban megjelent munkái a Városi Könyvtárban megtalálhatóak.

Kovács Éva
(Nyírcsaholy, 1938. május 1. -1956-1962-ig a Magyar Iparművészeti főiskolán tanult, olyan neves mesterek irányításával, mint Borsos Miklós és Csekovszky Árpád. Budapesten él, tervező iparművészként kezdte a pályáját a Gránitgyárban, ahol korongozott edényeket és étkészleteket tervezett. 1966-tól szabadfoglalkozású iparművészként figurális plasztikákat alkot, meseszerű, idillikus értelmezésben. Kompozíciói gazdag érzés és gondolattartalommal telítettek.1970-től kezdődően az ország számos helységében volt önálló kiállítása, és a csoportos kiállítások keretében Kanadában, Olaszországban és Németországban is megismerhették alkotásait.Ózdon 1980 decemberében láthattuk bájos figuráit. Az itt bemutatott esküvői pár – menyasszony, vőlegény – ma is a városunkban kötött házasságok “szemtanúja”.

Lakatos Mihály
(Tyukod, 1951. február 22. -Vasipari szakmunkásként kezdte munkáját Ózdon. A Kohászati Üzemeknél töltött évek során került szorosabb kapcsolatba a fémmel, amely kezdetben csak a mindennapi munka tárgya volt, később azonban kisplasztikai kísérletei megvalósítására inspiráta. Képzőművészeti ismereteit Tokajban, Encsen szabadiskolában szerezte. Művészeti oktatói képesítést 1989-ben kapott a Népművelési Intézetnél. Az Ózdi Városi Múzeum restaurátora és kiállítás-rendezője.Szobrászművészeti alkotásai többnyire konstruktivista megjelenítésben készülnek, sajátos szimbolikus jelekkel ötvözve. Gondolatok, hangulatok anyagba zárva hagynak jelet a jövőnek a máról.Kisplasztikái eljutottak Németországba, a Vatikánba, Lengyelországba, Franciaországba és Szlovákiába. Köztéri alkotásai Ózdon, Abasáron, Hajdúnáson, Putnokon, Tornaalján és Gömörszőlősön találhatók. Az Abasáron 1991-ben felavatott, az abortusz témájával foglalkozó “Meg nem született gyermekekért” emlékműve kapcsán Franciaországban 10 nyelven könyvet jelentettek meg. A mű kicsinyített mása helyet kapott a Vatikáni Múzeumban.A könyvtárunkban látható “Kezünkben az életünk” című alkotása a környezetvédelemre hívja fel a könyvtárlátogatók figyelmét.

Vilt Tibor
Budapest 1905. december 15. – Budapest, 1983. augusztus 13.)1922-1927-ig az Iparművészeti Iskolában, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Mátrai Lajos és Kisfaludi Strobl Zsigmond voltak a mesterei. 1945 után részt vett az Európai Iskola munkájában, az 1960-as években  egyike lett a modern magyar szobrászat megújítóinak, s példaképe a fiatal művésznemzedéknek. Pályája kezdetén néhány jellegzetesen archaikus ihletésű portré áll, később Pátzay Pál esztétikai nézetei hatottak rá., s maga is a klasszicizmus felé fordult. Ez azonban csak rövid átmenetnek bizonyult, az elkövetkező években szobrai és domborművei egyre közvetlenebb módon fejezik ki a művész érzelmeit, indulatait.. Munkássága az 1970-es években teljesedett ki, műterméből posztmodern, világvégi hangulatot árasztó szobrok sora került ki. Művészi tevékenysége elismeréséül Munkácsy-díjat (1965), érdemes művész (1970), kiváló művész(1978), és Kossuth-díjat (1980) kapott.
Könyvtárunkat Móricz Zsigmond portréja díszíti.

Kozma József (Ózd 1948-2007) Ózdon nyomdai grafikusként dolgozott. A képzõmûvészettel Kazincbarcikán került kapcsolatba, ahol festészettel foglalkozott. A ’70-es évektõl áttért a sokszorosító grafikai eljárásokra. 1977 elején a Dési Huber István Képzõmûvészeti Körbõl azok az alkotók, akik a Borsodi Amatõr Képzõmuvészeti Csoportban is együtt dolgoztak, megalakították a Vizuális Csoportot, melynek többek között Kozma József is alapító tagja volt.
A sokszorosító grafika mellet fafaragással is foglalkozott, a nyaranta megrendezett alkotótáboroknak rendszeres látogatója volt. Tudását a tokaji és encsi szabadiskolában, illetve a Zala-megyei környezetalakítási program munkálatainál kamatoztatta. Pétervásárán szintén a környezetalakítási programban vett részt, az ott megvalósított alkotásai a fából faragott Napkapu és Palóckapu. Színes grafikai munkáiban az érzelmi világának váltakozásai ismerhetõk fel, melyeket többnyire kollázsként, illetve filmnyomatként elevenített meg. 1989-ben az Amazok c. lap szerkesztõje. Verseit Gocskák címen gyûjtötte kötetbe.(Kézirat)
Több országos kiállítás résztvevője volt.

Galambosi Gabriella

Fekete Zsoltnénak hívnak, a lánykori nevem Galambosi Gabriella. Ózdon születtem és 22 éves koromig itt éltem szüleimmel és testvéremmel, majd családot alapítottam. Tiszaújvárosba költöztünk, ahol két fiúgyermekem született. A család mellett idő hiányában csak szemlélője voltam a képzőművészetnek. A fiúk hamar felnőttek, kiröpültek. Ma már mindketten Budapesten élnek. 7 évvel ezelőtt, amikor a srácok elkezdték önálló életüket, a hirtelen rám szakadt rengeteg szabadidőmmel kezdeni kellett valamit. Először a szalvétatechnikával kezdtem foglalkozni, apróbb tárgyakat dekoráltam, majd később régi, már-már kidobásra ítélt használati eszközöket, bútorokat újítottam fel. A nagy szerelem a facebookon egy csoportban talált rám. Ez a textilszobrászat, mely jelenleg a kedvenc időtöltésem. Első textilszobromat 2018. januárjában készítettem el.

Barta Beatrix

A kavicsművészet iránti vonzalmam újkeletű, csupán két éve foglalkozom vele. Egy barátnőmet készültem meglepni saját készítésű ajándékkal, és így botlottam bele a kavicsművészetbe. Mára kialakult a saját irányom, ahol a festészetet ötvözöm a kavicsművészettel. A képek különböző emlékeket, érzéséket és vágyakat tükröznek. A kavicsokat a természet formálja, alakítás nélkül kerülnek a képekre. A műveim szívvel-lélekkel készülnek, ahol a természet „irányít”.

Bíróné Varga Eleonóra

Bíróné Varga Eleonóra vagyok, az Ózdi Béke Telepi Óvodák óvodapedagógusa. Gyermekéveimet Szentsimon községben töltöttem. Szinte beleszülettem a kézművességbe a környezetem által.   Középiskolában már a jelenlegi hivatásomat alapoztam meg Kazincbarcikán. Rajztanárom az Izsó Miklós kör festője volt, aki nem csak fantáziát látott bennem, hanem jelentős hatással volt szemléletmódomra is. Kisiskolás koromtól nagyon sok hagyományos kézimunkát készítettem. A szalaghímzést az interneten fedeztem fel, mely azonnal rabul ejtett. Emlékeinkben erősen éltek a felvetett ágyak szalaggal díszitett és csodált hengerpárnái. Azt hiszem ez motivált a kipróbálásra, majd a technika egyre szélesebb alkalmazására. Két olyan területet ismertem meg és gyakorolok, ahol fantáziám szabadon szárnyalhat, nincsenek keretek, sablonok (kanzashi technika, szalaghímzés). Sohasem rajzolom elő a munkáimat, így a készítési alatt folyamatosan lehetőségem nyílik a finomításra. Szenvedélyem a porcelán babák gyűjtése, amely szorosan illeszkedik a hobbimhoz. Jó pár babámnak én is készítettem általam megálmodott ruhát, kiegészítőt. A babák különleges világának kialakításához a kanzashi technikát felhasználásával mini kerteket alakítottam ki, amely évszakonként változnak. Számomra ez a technika jelenti a meditációt,  a regenerálódást, a kikapcsolódást.

Mészárosné Bóta Erzsébet

Ózdon születtem. Az akkor elitnek számító, Gyári Általános Iskolába jártam. Kiváló tanáraink voltak, közöttük, Csúzda Jánosné tanárnő, aki a rajzot tanította. Már akkor észrevette a rajz iránti érdeklődésemet, s dicséreteivel erősítette bennem a rajz, a festés szeretetét. Az órákon sokat mesélt csodás világ körüli utazásairól, ezzel felkeltette utazási vágyamat. Középiskolába Miskolcon jártam, a Gépipari Technikumba, ahol szabadkézi rajzot és szakrajzot is tanultam. Kollégiumban laktam négy évig.  A kollégiumhoz közel volt egy kiállítóterem, amit rendszeresen látogattam. A fő utcán gyakran csodáltam a másik galéria kirakatában lévő alkotásokat. Az iskolában a matematika tanárunk, Bancsik Zsolt tartott rajz szakkört, ezzel is sokat fejlődtem. Egy év után Ózdon kezdtem tanítani, a Bartók Béla Általános Iskolában, mert időközben felvettek a nyíregyházi Tanárképző Főiskola matematika-műszaki ismeretek és gyakorlatok szakára. Négy év után az ózdi Szakmunkásképző Intézetben kezdtem dolgozni, ahol matematikát tanítottam, közel 30 évig. Ekkor már kevesebb időm jutott a művészetre, mivel három gyermekemet is fel kellett nevelni. A továbbképzés fontos volt, elvégeztem a dráma szakot is. Jelenleg nyugdíj mellett dolgozom az Ózdi József Attila Gimnázium Kollégiumában, ahol érettségire készítem matematikából a tanulókat, egyben a többi évfolyamot is korrepetálom. A másik munkahelyem a Hangonyi Szent Anna Általános Iskola, ahol rajzot. technikát és drámát tanítok. 

Papp Cecília

Papp Cecília díjazott festőművész, illusztrátor, többek között az Országos Képző-és Iparművészeti Társaság, valamint a Független Magyar Szalon tagja. Nyolc alkalommal díjazták szakmai munkásságát. Festményeit eddig 250 alkalmat meghaladó hazai és 10 nemzetközi kiállításon mutatták be.  Egyéni kiállításainak száma több mint 60. Munkái megtalálhatók galériák állandó anyagában, közgyűjteményekben. Magyarországon túl, amerikai, angol, osztrák, brazil otthonok és intézmények falait díszítik képei. Magyarország Főkonzulátusának ajánlását és elismerő sorait kapta 2005-ben Brazíliából a Magyar Főkonzulátuson elhelyezésre került festményéért. Illusztrációkat készített a Képes Gyermeklexikon című könyvhöz, amely több kiadásban megjelent.

Benedek János

Amióta nyugdíjas vagyok, sokat foglalkozom a gyökérszobrászattal és a természetjárással. az erdőket, vizes helyeket járva találok rá az alapanyagra és itt gyűjtöm be őket. A természet készíti el számomra a “vázlatot”, és én ebből munkálom ki. A különböző figurákat, szobrokat. nagyon motiválnak a televíziós rajzfilmfigurák, szobraim ábrázolnak őslényeket, űrlényeket, állatokat és mozdulatokat.Munkámmal meg akarom mutatni a fa rejtett szépségeit, rajzait, titkait, és hogy milyen hálás anyag ez, ami jelen van mindennapi életünkben.

Barta Zsóka

Dunántúli születésű óvodapedagógus vagyok, a képzőművészet sokszínűségével naponta találkozom. Első díjam a Pilisi Alkotó Kaptár pályázatán értem el 2008- ban és ugyan ebben az évben valósult meg első önálló kiállításom az Ózd Városi Könyvtárban.  2009 óta vagyok a BAK Stúdió tagja, 6 éve részt veszek az Ózdi Örökségvédő Festőtábor munkájában. Kedvelt technikáim a pasztell, az olaj és az akril festés, de szívesen használom grafikák készítésére a digitális technikát is: 2010- ben a BPIX stúdió kiállításán szerepeltem egy művemmel.

Demeter Pál

Ózdon születtem, 1951-ben. A fotózással 1975-ben kerültem kapcsolatba, főiskolás koromban. Az alapokat Lek Gábortól tanultam meg. A művészi igényű fotózás iránt Debrecenben Vencsellei István fotóművész keltette fel az érdeklődésem. Közben igyekeztem minél több fotós szakkönyvet áttanulmányozni. A munkahelyemen a 80’-as évektől már szakkört vezettem. Ezt követően minden munkahelyemen létrehoztam és működtettem ifjúsági fotószakkört. Egerbe kerülésem újabb impulzust adott a fotográfia iránt. Kapcsolatba kerültem a Heves Megyei Fotóklub és a Horváth Zsigmond Lajos Fotószakkör tagjaival. Új barátaimtól nagyon sokat tanultam. Különösen Fejér István, Kállay László, Jakab Tibor és Molnár István munkái voltak rám nagy hatással. Megtiszteltetést jelentett számomra, hogy a leköszönő klubvezető, helyére 2001-ben nekem szavazott bizalmat a Heves Megyei Fotóklub. Azóta irányítom és szervezem a fotóklubunk életét és tevékenységét. Két olyan előd után, mint Körmendi Károly és Fejér István, ez a feladat komoly kihívást jelent számomra. Kedvenc fotós témáim a tükröződés, zsáner fotók, és a 3D-sképek. Sokat foglalkozom a magyar fotográfia történetével, jelenleg Eger fotótörténetén dolgozom. Forrás: http://hevesmegyeifotoklub.hu/galeria/

Demes Ferenc László

1948-ban születtem Ózdon. Jelenleg Farkaslyukon élek és alkotok. 1975-től a Dési Huber István Képzőművészeti Körben kezdtem el komolyan foglalkozni a képzőművészettel Kárpáti Gusztáv festőművész vezetésével. Később a Derkovits körben nyílt lehetőségem a festészet és a szobrászat iránti érdeklődésem elmélyítésére Misch Ádám és Buna Konstantin festőművészek segítségével. Különösen a szobrászat áll közel hozzám, amit kezdetben Budaházi Tibor szobrászművész irányított. 1981-től az Ózdi Vizuális Csoport teremtette meg számomra a lehetőséget, hogy alkotó közösségben dolgozhassak, mint fémszobrász. Négy évtizede folyamatosan részt veszek csoportos és egyéni kiállításokon, pályázatokon. 15 önálló kiállítással büszkélkedhetem, kétszeres Nívódíjas alkotónak vallhatom magam. Munkáim nemcsak országszerte több városba juthattak el, hanem a tengeren túlra is. Kiemelkedő képzőművészeti teljesítményemért felvételt nyertem a BAK Stúdióba és a Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségébe. Első köztéri alkotásomat 1989-ben, a tizennegyediket 2014-ben avatták. Jelenleg is folyamatosan kísérletezem és dolgozom Kelemen Marcell, Simon N. Veronika Munkácsy-díjas, valamint Máger Ágnes Derkovics díjas, kétszeres Nívódíjas, Kondor Béla díjas, Múzsadíjas festőművészek instrukcióival. Alkotásaimat legtöbbször a hangulati tényező és a konkrét élményanyag határozza meg. Munkámban igyekszem az anyag, a mívesség technikai lehetőségekben rejlő jelenségeket megragadni. Nem követem, de nem is tagadom a művészeti hagyományokat. Munkáim anyaga sokféle, ásványok és kőzetek önmagunkban álló szépsége és időtállósága mellett számomra fontosabb (lényegre törőbb) a hozzájuk való érzelmi kötődés. Fontosnak tartom, hogy a szobor, a forma feltárja az anyag valamennyi sajátosságát, mégis a tökéletes forma szépsége mellett feltétlenül többlet kell, hogy legyen a mondanivaló, melyet a formák mögött sejtünk. Fáradhatatlanul dolgozom és törekszem megtalálni a forma és a tartalom ideális egységét. Szeretem fölfedezni és alkalmazni a fa, a kő, a hegesztett és a kovácsoltvas rusztikus szépségét a szakmai ismereteim technikájának alkalmazásával, sajátos formavilágomban. Ami alkotó gondolataimban megszületik, kezem és szakmai ismereteim segítségével egy maradandó, élményt nyújtó művészi alkotás születhet, ahhoz sem az időt sem az energiát nem sajnálom.

Medve Emese

Vissza