Olimpikonok

Csengeri Kálmán Csernai Tibor Dr. Fabinyi József Encsi István Eva Kucmanova-Suranova Füsti Edina Késmári Kornél Kiss Mária Marosi István Miskey Árpád Mutina Ágnes Piti Péter Stefan Nowosielszki Stefanek Gertrúd Szepesi Gusztáv Szloboda Zsuzsanna Tóth Gyula Vámos Petra Várady Béla Vidáts Csaba Vilezsál Oszkár

ÓMÉK – Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nkft. “Olvasó”

Az ózdi Olvasó, az Olvasó Egylet Székháza az ózdi munkások számára épült a Rimamurányi Vasmű költségén. Terveit a gyár műszaki igazgatóságán Zorkóczy Samu vezetésével Marschalkó Béla építész, dr. Finály István főmérnök, Nahlik Béla és ifj. Finály Lajos mérnökök készítették. A székház ünnepélyes keretek között 1924. október 19- én került megnyitásra, mely igen jelentős eseménynek számított a település akkori életében. Az épület megnyitása idején vidéki viszonylatban elsősorban hatalmas méretével –

ÓMÉK – Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark

Ózdon 1971-ben hozták létre a Gyártörténeti bemutatót , amely a nagy múltú vasgyártás történetét volt hivatott megjeleníteni. A hosszú évek során, a szorgos gyűjtőmunkának köszönhetően a gyűjtemény fokozatosan bővült a munkások életkörülményeit bemutató tárgyakkal, a város és annak körzetének kultúrtörténeti emlékeivel. 1994 -től már kibővült gyűjtőkörrel, Muzeális Gyűjteményként az 1895-ben épített Gyári Iskola műemléki épületében

ÓMÉK – Ózdi Városi Televízió

Mérföldkő volt 1990. január 22. Ózd sajtótörténetében. Ekkor jelentkezett első, hivatalos adásával az Ózdi Városi Televízió. Kenéz Attila, akkori tanácselnök- helyettes ajánlotta a nézők figyelmébe a helyi elektronikus médiumot. – A városi televízió létrehozását a program 1985-ös indításakor a város politikai, társadalmi és gazdasági vezetése egyaránt jónak, szükségesnek ítélte – mondta az első televíziós adásban

ÓMI Modellező Kör

Ózdon nagy hagyományai vannak a modellezésnek. Szervezett formában az MHSZ égisze alatt a hatvanas évek elejétől működik. Már abban az időben is országos hírű versenyzők tevékenykedtek Ózdon, amit országos bajnokságok sora is jelez. A kör tagjai a kezdetektől készítették saját kezükkel a hajó, – autó,- repülőmodelleket – amikkel versenyeztek is. A szakkör 1991-ben került a

ÓMI Természetbarátok Köre

A túrázás, a természet szeretete, védelme nagy hagyományokra tekinthet vissza városunkban. A Turista Klub már a II. világháború előtt szervezett túrákat a környező hegyekbe. Az ózdi turisták szervezett formában közel száz éve tevékenykednek. A Természetbarátok Köre a városban régi hagyományok folytatásaként jelenleg is szervezi és népszerűsíti a gyalogos és ország ismertető túrákat. Védik a természetet,