A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság (RMST) abból a vasbányászati és kohászati tevékenységből fejlődött ki, amelyet Magyarország északi részén, főleg Gömör megye területén, városok és birtokos nemesek több évszázaddal előtt kezdeményeztek. A vállalat okmánytárában a tevékenységre vonatkozólag őrzött legrégebbi irat 1585-ből származik.
A XIX. század elején az északmagyarországi vastermelők között territoriális tömörülések indultak meg, s így jött létre a Murányi Unió, a Rimai Coalitio, valamint a Gömöri Vasművelő Egyesület. Ezek az alakulatok az 1850-es években a Rimamurány-völgyi Vasmű Egyesületben olvadtak össze, amelyhez a gömöri nyersvas termelő üzemeken kívül az Ózd és Nádasd községekben, az ottani kőszén előállításra alapított vasfinomító- és hengerlő művek is tartozott.
Ezektől függetlenül alakult 1868-ban a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat, amely Salgótarjánban vasfinomító és hengerlő gyárat létesített.
A század eleje óta tartó koncentrációs folyamat betetőzése volt 1881-ben a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság megalakulása, amely a Rimamurány-völgyi Vasmű Egyesületnek és a Salgótarjáni Vasfinomító Társulatnak részvénytársasági formában végbement egyesülését jelentette.
A társulat megalakulásától az első világháború kitöréséig eltelt idő az ország nagyarányú gazdasági fejlődésének korszaka volt, ami lehetővé tette a magyar vasipar erőteljes kifejlődését is. Az RMST adott viszonyokat mérlegelni tudó vezetősége nagy energiával használta fel ennek az időszaknak a lehetőségeit, a nyersanyagbázis kiszélesítése, üzemek korszerűsítése és bővítése, majd több szakmabeli vállalat aktiválása után az ország egyik legnagyobb vállalatát építette fel.
Az a katasztrófa, amely a háború szerencsétlen befejezésével az országra szakadt, a vállalatot is igen súlyosan érintette. Birtokállománya az országgal együtt szétdarabolódott, vállalatait fel kellett számolnia, de az anyavállalat üzemei is két ország területére kerültek. Az erdőbirtok és a vasércbányák az akkori Csehszlovák köztársaság területére estek, viszont Magyarország területén maradtak a kőszénbányák, a kohóművek és a vasfeldolgozó üzemek.
Az ország újraépítésével párhuzamosan megindult a vállalat rekonstrukciója is. A Csehszlovákia területére jutott nyersanyagbázis gazdasági kihasználását a vállalat részére külön államközi megállapodás biztosította, illetve ezen felül a rudabányai vasércbányászat megszerzésével és fejlesztésével sikerült Magyarország területén is a kohászati és vasfeldolgozó üzemek részére a vasércszükséglet jelentős részének fedezéséről gondoskodni. Az üzem gazdaságosságának intenzív kifejlesztésével, jelentős beruházásokkal, valamint céltudatos üzletpolitikával a vállalat termelése jelentősen emelkedett és lépést tudott tartani a vasgyártmányok terén mindinkább fokozódó minőségi igényekkel. A Felvidék részbeni visszacsatolásával az átmenetileg Csehszlovákiához tartozó vasércbányák egy része visszakerült az ország területére.
Később a vállalat termelése mennyiségileg is megközelítette azt a szintet, melyet a világháborút megelőző időben ért el.
Azonban nemcsak a termelés mennyiségi értéke, valamint a munkáslétszám tekintetében foglalt el a vállalat vezető helyet, hanem annak a szociális gondoskodásnak az alapján is, amelyben munkásait és alkalmazottait is részesítette.
Az üzemek dolgozói legnagyobb részben a vállalat által létesített kolóniákon lakott, a társulat gondoskodott a munkások gyermekeinek elemi oktatásáról, a dolgozók elsőrendű közszükségleti cikkekkel való jutányos ellátásáról, egészségügyi, testgyakorlási, kulturális és szórakozási igényeinek kielégítéséről is.
Jelentős fejlődés nyilvánult meg abban az új érdekeltségi körben is, amelyet a vállalat az utolsó évtizedekben kiépített. Az RMST a vasfeldolgozó iparban tekintélyes helyet foglalt el.
Forrás:
Ózdi Muzeális Gyűjtemény / Történeti Adattár/189-80