Az együttműködés színterei

Chorzów és Ózd évtizedes együttműködése számos területre kiterjed: kultúra, oktatás, sport, ifjúságügy, egészségügy, közrendvédelem, közigazgatás. A partnerkapcsolat hatékonyságát a két fél évről évre elemzi, az együttműködés tematikája a kölcsönös igényeknek megfelelően változik.

Jelenleg húsznál több ózdi intézmény, klub, egyesület tart fenn kapcsolatot Chorzów valamely hasonló profilú létesítményével. Lassan bevált szokásnak nevezhető, hogy az egyik esztendőben városunk a fogadó fél, a következő évben pedig a lengyel település látja vendégül magyar partnerét. A találkozók időpontját és a közös programokat a két település együttesen kidolgozott éves eseménynaptára tartalmazza.

Városunk önkormányzati delegációja rendszeresen meghívást kap Chorzów hagyományos rendezvényére, a partnervárosi napokra. 2007-ben az ózdi küldöttség részese lehetett a lengyel partnertelepülés nagyszabású, a 700 éves évfordulót ünneplő rendezvényeinek. Látogatásaink során és vendéglátóként egyaránt igyekszünk Ózd sajátosságait, kultúráját és mindennapi életét bemutatni. Képzőművészeti és várostörténeti fotókiállítással, magyar gasztronómiai specialitásokkal, népdal- és néptánckincseink színpadi megjelenítésével adtunk és adunk ízelítőt a korabeli és a mai ózdiak életéből.

Ózd 1999-ben ünnepelte várossá nyilvánításának 50. évfordulóját. Ez alkalomból velünk vigadtak a chorzówiak is, akik a lengyel–magyar baráti napok keretében köszöntötték településünket. Itt jártukkor képzőművészeti kiállítás, komolyzenei hangverseny, szórakoztató műsorok, nemzetiségi és cserkésztalálkozók csempészték bele lakóhelyük hangulatát az ünnepi forgatagba. De ugyanígy jelen voltak a 2008-as városünnepen is, amikor a testvérváros együttműködés 10 éves évfordulóját is ünnepeltük.

 

Forrás: http://ozd.hu/content.php?cid=cont_4d8af3ac4bb503.64373551