VISSZANÉZŐ – a tavalyi Föld napjára készült összeállításaink felidézésével buzdítjuk kedves Olvasóinkat felelősségteljes, környezettudatos viselkedésre.

A Föld Napját először 1970-ben rendezték meg, Denis Hayes egyetemi hallgató kezdeményezésére. Már az első alkalommal 25 millió amerikai polgár vett részt az április 22-én rendezett eseményen. Az amerikai egyetemista és követői azért emelték fel szavukat, hogy az a bolygó, amelyen immáron hatmilliárdnyian élünk, ne váljon az emberi civilizáció áldozatává.

A Föld Napja ifjúsági mozgalomként indult, 1990-től vált tömegmozgalommá. Úgy viselkedtünk, viselkedünk, mintha utánunk nem jönne senki, mi lennénk az utolsó emberek a Földön. Gátlástalanul kizsákmányoljuk a föld gyomrában rejlő ásványkincseket, pazaroljuk a tiszta vizet, sőt mi több, szennyezzük is óceánjainkat, tengereinket, folyóinkat, tavainkat. A Föld napján való megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy az emberiség – és az egyes ember is – mérlegelje, hogy kíméletesen bánik-e környezetével, és mit tesz azért, hogy a természet és benne az ember egészségesebben éljen. A Föld napját nem csak ünnepelni kell! Sokkal inkább egész évben úgy kell viselkednünk, úgy kell élnünk, hogy szűkebb és tágabb környezetünkben óvjuk a növényeket, fákat, madarakat, állatokat.

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – hangzik a mozgalom egyik jelmondata. Nem szabad legyinteni és azt mondani: “Á, mit számítok én, ha többiek úgysem tesznek semmit?” Igenis, egyetlen ember is számít: ha ő elkezdi gyűjteni a szemetet és környezettudatosan kezd el élni, akkor talán egyre többen követik példáját a közelében.(forrás: Föld Napja Alapítvány)


ZÖLDMESÉLŐ- KÖNYVAJÁNLÓ – OLVASS VELÜNK FÖLDÜNKRŐL A FÖLD NAPJÁN!

Április 22. a FÖLD NAPJA tiszteletére – keresd ajánlott köteteinket könyvtárainkban!

GÉVAI CSILLA: AMÍG MEGVÁLTJUK A VILÁGOT!

Szeretnél környezetvédő szuperhőssé válni? Ha igen, azonnal kölcsönözd ki A Most én olvasok! sorozatban megjelenő kötetünket! A főszereplő, Doma mellé szegődve egy környezetvédelmi hét programjaiba csöppenünk bele, magával ragadó történetek részesei lehetünk, melyekből megtudhatjuk, mit tehetünk a Földünkért és az emberiségért és tanúi lehetünk a Zöldszívűek Társasága megalakulásának. „Ha szeretnél tenni a Földért valami jót, legyél a társunk!” –persze ezt egyelőre csak a mese elolvasásával teheted meg.

GLÓBI BEMUTATKOZIK

A kis Föld bolygó veszélyben van. Csak a gyerekek menthetik meg a még súlyosabb bajoktól! E kedves „zöld” mesekönyv lapjain Glóbi segít megérteni, miért és hogyan segíthetünk Földünknek, hogy jól érezhesse magát. A könyvben olvashatunk a Föld születésnapjáról (Föld napja), a vizek szennyezettségéről, a levegőszennyezésről, a veszélyes hulladékokról és a szemét szelektálásáról. Megtudhatjuk miért hord sapkát a Föld, és még sok minden mást Glóbiról, aki varázslat segítségével a mi világunkba érkezik, hogy meséljen nekünk magáról, és megtanítson minket vigyázni rá. (forrás: www.globi.hu)

FÖLD – 100 ÁLLOMÁS 100 KALAND: a Föld belsejében és varázslatos tájain.

Izgalmas kérdésekre kaphatsz választ, miközben végigolvasod a 100 kalandos leírást. Tesztelheted tudásod is: a könyvben található kvíz kérdések megválaszolásával kiderül, hogy jól figyeltél-e. Ne hagyd ki ezt az izgi tudástárat, bővítsd tudásod, hogy tudd, hogyan segíthetsz a megsebzett Földnek!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA! – BOLYGÓNK VÉDELMEhulladék – szennyezés – klímaválság

Gondoskodnunk kell a bolygónkról, ahogy ő gondoskodik rólunk. Ha mindannyian megtesszük a kis lépéseket és apró változtatásokat a Föld védelme érdekében, az végül meghozza a kívánt eredményt. A gyerekek gyakran hallhatnak olyan dolgokról, amelyeknek jelentése és az életükre gyakorolt hatása ismeretlen számukra. A Beszélgessünk róla! sorozat kötetei segítenek a világ történéseinek közös értelmezésében és aggodalmaik eloszlatásában. (forrás: hvgkonyvek.hu)Fogadjátok meg a könyv felhívását: beszélgessetek róla, milyen veszélyek fenyegetik Földünket és akár gyermekként, akár felelős szülőként hogyan segíthetünk!


ZÖLDMESÉLŐ- KÖNYVAJÁNLÓ – OLVASS VELÜNK FÖLDÜNKRŐL A FÖLD NAPJÁN!

Április 22. a FÖLD NAPJA tiszteletére – keresd ajánlott köteteinket könyvtárainkban!

Tóth Andi: Dobd ki a szemetest – Hulladékcsökkentés lépésről lépésre

A szép kivitelű kötet a hulladék nélküli életmódra, az úgynevezett „Zero Waste-re” kívánja irányítani az olvasók figyelmét. A szerző, aki blogot is ír e tárgykörben, másodízben megjelent, bővített kiadású könyvében bemutatja az utat, miként lehet úgy élni a mindennapokban, hogy az minimális mennyiségű szeméttermeléssel járjon. A hulladék nélküli életmód megvalósításához Tóth Andi a régi idők háztartásainak gyakorlatában is kutatott, és számos olyan, kipróbált, bevált technikát emelt át kötetébe, amelyek bizonyára segítik, hogy egyre kevesebb háztartási és kommunális hulladékot termeljenek az emberek. A szerző kifejezetten a magyarországi viszonyokra alkalmazható megoldásokat kínál kötetében, méghozzá oly módon, hogy logikailag jól felépített „lépésekbe” szedte az információkat. A legegyszerűbbtől halad a bonyolultabb megoldások felé, és ha az olvasó megfogadja a tanácsokat egy idő után a saját háztartása szinte semmilyen hulladékot nem fog termelni. Forrás: www.kello.hu 

David Attenborough: Egy élet a bolygónkon – A szemtanú vallomása – és látomás a Föld jövőjéről

A neves brit természetfilmes és természettudós, David Attenborough legújabb könyvében eddigi életének tapasztalatait összegzi: az emberiség és a Föld ma nem halad jó irányba, a mostani életmódunkkal nem tartható fenn hosszútávon a bolygó mostani állapota. Az élővilág, e bonyolult, szinte átláthatatlan, rengeteg alrendszerre osztható egység, amilyen komplex, annyira sérülékeny, és elég egy kis kibillenés ahhoz, hogy minden felboruljon. Az alapvető probléma, amivel szembe kell néznünk, a biodiverzitás csökkenése, az élővilágok, amelybe az ember is beletartozik, sérülékenysége és kiszolgáltatottsága. A kötet első felében a mai lehangoló állapotokról olvashatunk (A szemtanú beszámolója; Mi vár ránk?), melyet a pozitív irányba történő változtatás lehetőségeinek felvázolása követ: „Látomás. Hogyan vadítsuk vissza a világot?”; „Túllépni a növekedés kényszerén”; „Foglaljunk el kevesebb helyet”; Egy kiegyensúlyozottabb élet felé”. A végén összefoglalás, majd kislexikon, jegyzetek, az illusztrációk forrásai, valamint név- és tárgymutató található. Forrás: www.kello.hu 

Nagy Réka: Ökobaba – Kicsivel zöldebben –

Ökotudatos, vagy azzá válni vágyó leendő és gyakorló szülők forgathatják haszonnal Nagy Réka kötetét, aki ebben a szemléletben ír a terhesség és babagondozás időszakáról. Elsősorban arra buzdít és tanít meg, hogy miként várjuk, aztán ápoljuk, gondozzuk, etessük a kicsit úgy, hogy lehetőleg minél több természetes dologgal, és minél kevesebb mesterséges, adalékanyagokkal teli étellel, anyaggal, tisztító- és tisztálkodószerrel, egyebekkel találkozzon, érintkezzen. Az első két rész témája a várandósság és a felkészülés az újszülött érkezésére, ezt követi azoknak az összefoglalása, amit a „zöld babakelengyéről”, illetve a – természetesen szigorúan vegyszermentes – „bababarát lakásról” és csecsemőápolásról tudni érdemes. A folytatásban olvashatunk az ökomércével is akceptálható gyerekjátékokról, a megfelelő táplálkozásról (szoptatás, hozzátáplálás, otthoni ételkészítés, javasolt beszerzési helyek), valamint az ökoszemléletben lefolytatott ünnepekről (pl.: bio-mikuláscsomag, -locsolókölni és adventi naptár). Forrás: www.kello.hu 

David Attenborough: Élet a Földön

A könyvből a földi élet története és mai helyzete rajzolódik ki, ez egy több milliárd éves utazás, melyből az emberek csak néhány millió, a mai modern ember csak néhány tízezer, a modern civilizáció pedig csak pár ezer évet tudhat magáénak, mégis ez a korszak ismét felgyorsította a bolygó átalakulását, a fajokat az ember tevékenysége komolyabb kihívás elé állította. Attenborough könyve szórakoztató, olvasmányos, de ezzel egy időben tanít is, ám a szerző nem éri be ennyivel, figyelmeztet és int is, hogy ahhoz, hogy megőrizzük a bolygó sokszínűségét, a környezet szépségeit, és törékeny állapotát, amelynek az ember is része, nem vonhatja ki magát e láncolatokból, ahhoz komolyan kritika alá kell vonni a modern életmódot, meg kell találni a harmonikus egymás mellett élés lehetőségét. Forrás: www.kello.hu